2011. február 28., hétfő

Az öreg mozdony meséi



Az öreg 424-es komótosan pöfékelt a zajos pályaudvaron. Körülötte a fiatalok serényen dolgoztak: tolattak, húzták-vonták a tehervagonokat, és közben türelmetlenül várták, hogy a rakodómunkások ki- és bepakoljanak a kocsikba.

Elindult egy személyvonat, álmos döcögéssel intve búcsút az állomás ütött-kopott épületének.

Befutott egy szerelvény a másik irányból. Izgatott, sietős léptű emberek szálltak le a vonatról, mások nagy csomagokkal a felszállásra vártak.

Az öreg fekete mozdony halk duzzogással figyelte az eseményeket és a saját fiatalkora jutott eszébe.

Akkor még nem voltak modern, elektromos, piros, kék mozdonyok, csak feketék voltak. A füsttől feketék.

A fekete mozdonyban fekete ember etette a hatalmas szeneskazánt, melyben óriásra csaptak a lángok minden lapát szén után. Miután jóllakott, mordult egyet a mozdony, szürke füstöt köhögött és megfontoltan útnak indult.

Néhány perc múlva hatalmas fehér füstfelhőt eregetett, köhögött, zakatolt és boldogan húzta magával a hozzá kapcsolt vagonokat.

Az öreg 424-es sok-sok éven át szolgált, de ma már csak néha dolgozik....mint ahogy most is.

Begyújtották a kazánt, melegítik a mozdonyt, hogy itt a pályaudvaron elvontasson néhány tehervagont a pályaudvar egyik részéről a másikra.


A munka végeztével megállt egy félreeső vágányon, a mellette lévő sínen egy fiatal, csillogó szemű csodaszép mozdonyt pillantott meg.

A fiatal mozdony is észrevette az öreget és meghatottan gondolta:

  • Ó milyen öreg, sokat megélt mozdony lehet ez a 424-es...!

    Az öreg mintha meghallotta volna a szavakat, így szólt fiatal társához:

  • Bizony öreg vagyok, mint ezek a talpfák, alattunk- mondta, kis füstfellegeket eregetve. Öreg vagyok, kiszolgált, de nagyon gazdag! Annyit éltem, annyit láttam, hogy mindent elmesélni egy élet kevés lenne....

  • Mesélj kérlek! Mesélj, egyet! A legkedvesebb emlékedet!-kérte a a csillogó fiatal mozdony.

Rendben van- felelte az öreg.- de nehéz lesz egy történetet választani a sok közül...


Amikor olyan fiatal voltam, mint most te, akkor nagy szegénység volt. A háború végén nem volt élelem, nem volt tüzelő, éhesek voltak és fáztak az emberek.

Még rendes ruhájuk sem volt...

Az első utamon tehervagonokat kaptam, melyket az Alföldre kellett vontatni, hogy onnan búzával megrakodva térjünk vissza. Hosszú hideg tél volt és hosszú, kegyetlen út állt előttem.

A pályaudvarra érve türelmesen várakoztam, amíg a vagonok megteltek az aranyszemű búzával. Az állomásépület mellett egy asszonyt láttam meg, aki hatalmas fekete nagykendőbe bugyolált gyermeket szorított magához.

Nagyon megsajnáltam, hiszem az én kazánomban olyan forróság volt, hogy azt sel em lehetett elviselni. Megkérdeztem az asszonyt, hogy hova utazna.

Bátortalanul válaszolt, miközben még szorosabbban ölelte magához gyermekét.

  • Jöjjön, szálljon fel- mondtam ekkor neki. Az asszony felszállt és kibontotta a nagykendőből a csillogó szemű gyermeket, aki boldogan mosolyogva élvezte a jó meleget, ami a kazánból áradt.

Kisvártatva elindultam hazafelé.

Nem dudáltam, csak halkan köhintettem, nehogy megijedjen a kisgyerek.

Sietős zakatolással faltam az utat, hiszen otthon már nagyon várták a gabonát, hogy kenyeret süthessenek belőle.

Odakinn hatalmas pelyhekben hullani kezdett a hó.

  • Milyen szép a hóesés -mondtam.

Az asszony nem felelt. Hátranéztem, az édesanya ölében fogta gyermekét és mindketten békésen aludtak.

Elmosolyodtam, miközben szívemet melegség járta át: melegebb volt az, mint a kazánom forrósága...

Hosszú ideig tartott az út és a hó csak hullt, fehér, rideg paplant terítve a földre.

Amikor végre hazaértem, az állomáson már nagyon sokan vártak. Halkan dudáltam egyet épp csak az illendőség kedvéért.

A sok ember kosarakkal, vödrökkel, ládákkal várakozott, hogy begördüljek az állomásra és lepakolják a vagonokból a drága búzát.

Elfáradtam az úton, de az öröm nagyobb volt a lelkemben, hiszen örömet okozhattam az embereknek.

A búzára váró népnek és a gyermekét ölelő anyának is.

Amikor megálltam, felébredt az asszony és a kisgyerek. Hálásan mosolyogva takarta be a nagykendőbe a gyereket és vigyázva lelépett a peronra.

Visszanézett rám, intett egyet, majd elindult a tömeg felé, akik szorgosan pakolták a búzát a vagonokból....







Színes ceruzák

Az asztalon szanaszét hevertek a színes ceruzák, melyeket kisfiú hagyott ott, amikor az udvarra szaladt játszani.

Sárga , zöld, piros, hosszú és rövidre kopott, frissen faragott és elvásott, mind-mind különböző volt.

-Én vagyok a legszebb, hiszen engem használ a legtöbbet a kisfiú. Tőlem piros a rózsa és az alma is.- mondta a piros ceruza.

  • Nem,- mondta a sárga ceruza- engem szeret legjobban, hiszen velem színezi a Napot!

  • Én vagyok a legfontosabb, mert tőlem lesz kék a tenger és az ég!

  • Hát én hol maradok? -kérdezte a zöld ceruza.- ha én nem lennék, nem lenne zöld fű és erdő sem!

  • Na igen......Fehér nélkül viszont nem lenne hó!

  • És fekete nélkül éjszaka!

  • Barna nélkül a fáknak nem lenne törzse és őszi levelek sem lennének!

Amíg a színes így vitatkoztak, az ég beborult és hatalmas cseppekben esni kezdett az eső. Sokáig esett, de a nap lassan előbújt a felhők közül, megcsillant az esőcseppeken és az égre gyönyörű, szívárványt varázsolt.

A színes ceruzák csodálkozva néztek az égre, mert nem láttak még szivárványt.

A tarka híd büszkén feszült a horizonton és rámosolygott a ceruzákra.

  • Nézzetek rám, milyen sok szín elfér rajtam békességben! Hiszen, ha az egyik is hiányozna, már nem lennék igazi szivárvány.

A ceruzák elgondolkodtak a szivárvány szavain.és belátták, hogy bizony minden szín ugyanolyan fontos és szép.

Csendesen összebújtak a papírlapon és együtt nézték a szivárványt, amíg az el nem tűnt az égről: ugyanolyan hirtelen, mint ahogy keletkezett.

2011. február 12., szombat

3 klikk

3 klikk

Reggel 6-kor kitámolygok a hálóból és még csukott szemmel bekapcsolom a gépet.

Támolygok tovább a konyha irányába, és készítek egy kávét magamnak.

Miután az illatát megérzem, már ébredezem…

Kávé kész, leül, egeret megsimiz…

Először is megnézem a leveleimet.

(nem megyek ki s postaládához, nem repegetek borítékot, csak 3 klikk az egérrel)

Ausztráliából, Budapestről, vagy esetleg a szomszéd házból jönnek emailek.

( tehát az internetes levelezés nem ismer határokat…és postaköltséget sem)

Elolvasom, válaszolok, és akár elküldhetem az előtte 2 perccel elkészült kávémról is a képet.

Ha valami tökidegen címről kapok levelet, ez sem gond.

Beírom a google-ba az emailcímet és nem csodálkozom, ha kidob egy-két találatot.

Hiszen ami a google-n nincs, az nem létezik.

Ha valami számomra ismeretlen dologról írnak a levélben ez sem gond, google-koma ezt is megmutatja.

(jegyezd meg és próbáld ki: nem találsz olyan szót, amire gugli nem ad ki semmit.

Ha mégsem ad ki semmit, akkor az nem létezik)

Emailek után megnézem a bankszámlámat.

( nem megyek a bankba, nem állok sorba, csak 3 klikk az egérrel)

Ha van pénzem, nyert ügyem van, átutalom a villanyszámlára a lovécskát.

( nem töltök ki csekket, nem megyek a postára, nem állok sorba, csak 3 klikk az egérrel.)

Aztán feladok néhány hirdetést, 2-3 vagy akár 10 hirdetési újságba.

( nem megyek a szerkesztőségbe…csak 3 klikk….)

Közben megéhezem, keresek egy jó ebédreceptet.

( nem nyitom ki a szakácskönyvet…csak 3 klikk)

Ha nem találok ez sem gond, rendelek neten egy pizzát.

( nem telefonálok a pizzériába, csak 3….)

Ebéd után keresek egy eladó autót.

Beütöm a keresési feltételeket és már ott is van 20 000 találat, lehet válogatni.

( nem megyek el az autószalonba, csak 3….)

Ha találok tetszőset, írok emailt, kérek még több képet és infot.

Közben megnézem miről beszélget a neten a baráti társaság.

Ha tetszik a téma bekapcsolódom.

( nem megyek át a szomszédba, csak 3…)

Közben megrendelem a vonatjegyemet.

Megnézem a menetrendet, a jegy árát, kiválasztom azt, ami nekem a legkedvezőbb, és megrendelem a jegyet.

Ezután kifizetem, persze a neten.

Na..itt lesz egy kis gubanc, mert fel kell emeljem a se…. popsimat és elmenni az állomásra a megrendelt, kifizetett jegyért.

Este felvételizünk az egyetemre.

Megkeressük a gyerekkel a legjobb szakot, amire járni szeretne, regisztrál, kitölti a jelentkezési lapot, elküldi és ezzel jelentkezett az egyetemre.

( nem kap papíralapú jelentkezési lapot, nem tölti ki tollal, nem rontja el egyszer, kétszer, és nem fut vele a postára, csak 3 klikk…)

Ezután megnézem a neten a tv-műsort.

Az sem gond, ha a tv-készülék a szerelőnél van, hiszen az adásokat a neten is lehet nézniJ

Aztán ha az ausztrál rokon beszélgetni akar, megvárom amig felébred ( tehát virrasztok), bekapcsolom a skype-ot és a webkamerát és beszélgetünk és persze közben látjuk egymást a kamerán.

És ha még mindig nem tört tyúkszemet a se…. popómra a sok ülés, akkor

-kereshetek szexpartnert

-nézhetek mozifilmet

- tölthetek le zenét,

- kereshetek horgolásmintát,

- megnézhetem a térképen, hogy Ámerikában a rokonnak milyen színűre van festve a postaládája,

- összedobhatok egy komplett szakdolgozatot,

- vehetek tojást a keltetéshez,

- foglalhatok síszállást, tengerparti apartmant, világítótornyot, stb.

És..még sorolhatnám holnap reggelig.

Néhány dolgot nem tudok viszont megtenni:

-enni, inni, nem tudok

- pipilni is fel kell kelni a székből,

-nem tudok friss levegőt szívni,

-nem tudok futni,

- nem érzem az illatokat a képernyőn keresztül,

-nem tudom megsimogatni akit szeretek…

És igen.

Mindent meg lehet tenni, de ölelni, csókolni csak a székből felállva lehet.

Hiába kapsz meg mindent 3 klikkel…..ha a kedvesed nincs melletted…

-