A következő fejezet (Hogyan lettem meseíró)

A párhuzamosan készülő írás egy egészen más stílus volt.

Tulajdonképpen szerelmi történet, de mégsem az, hiszen a fő téma nem a szerelem, hanem egy betegség, és a beteg gyerek életének alakulása.

Ez a két írás még nem jelent meg könyv alakban, az elsőt csak pár példányban kinyomtattam, de a második még úgy sem volt elérhető senki számára.

Sok-sok évre el is veszett, mert eltettem egy CD-re, ahol levédtem jelszóval, amit aztán elfelejtettem.

Most pár hónapja tudtam megfejteni a jelszót, és majd talán egyszer ez is bekerül egy könyvbe.

A kisregény megszületése utáni évek zűrösek, hogy finom legyek, nagyon zűrösek voltak. Sok-sok éven át a legkisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy írogassak.

Aztán valamikor 2010 körül folytatódott a történet. Itt aztán felgyorsultak az események, mert amit írtam, megmutattam egy baráti társaságban, nekik tetszett, biztattak, folytattam, megint tetszett, megint írtam és ez így ment. Persze most is csak egy darabig, de azért, 2010-re még visszatérek. Holnap.

Megjelentem megint :-)

Adva van egy közösségi oldal, ahol írók, költők beszélgetnek, segítik egymás útját, tippekkel, tanácsokkal, stb. Innen indult az a játék, hogy egymás blogjára írjunk mesét, esszét, bármit amit tudunk, vagy szeretnénk...:-)

Egy eddig még soha nem publikált "mesét" küldtem egy szerzőtársam blogjára.
T.C.Langról minden fontosat megtudhatunk a honlapján: http://tclang.hu, a blog pedig, ahol a mesém megjelent: http://tclang.blog.hu/2016/04/27/vendegposzt_xxi_szazadi_mese_skolik_agnestol
Nézelődjetek, olvasgassatok, mást úgy sem lehet, ebben az áprilisi télben csinálni...:-D

Hogyan lettem meseíró?

I.részlet

Hogyan lettem meseíró?

Hosszú történet, nem is nagyon emlékszem a kezdetekre.

Gyermekkori  emlékeimet megosztottam már az Anyám öröksége című írásomban.

Aztán a későbbiekről azt  tudom, hogy az általános iskolában, gimnáziumban ment a magyar nyelv és irodalom, fogalmazások jól sikerültek, de kb. ennyiben maradtunk.

Amikor kicsiny gyermekeimnek sok-sok verset, mesét kellett - nem kellett, nem muszájból csináltam- felolvasnom esténként, még akkor sem jutott eszembe, hogy én??? Ilyet???

Pontosabban Weöres Sándor verseit olvasva, sokszor gondoltam arra, hogy ezt hogy? Milyen tehetség kell, milyen ügyesség, milyen zsenialitás???

És még rajta kívül is volt néhány író, költő, akit én is kifejezetten szerettem olvasni a versei, meséi miatt.

Az első írásom 2000-2001 körül készült. Egy kiskutyáról szól, az ő első pár hónapjának a naplószerű leírása. Szóval én voltam a kicsi aranyszínű spániel kutyus.

Ő a mi első kutyánk volt, és az első néhány együtt töltött hónapot örökítettem meg a történetben.

Ezt a történetet aztán otthon kinyomtattam és elajándékoztam néhány barátomnak és a családomnak.

Ezzel körülbelül párhuzamosan készült egy másik írás.

Már élethelyzet, más szereplők, más stílus. Erről majd legközelebb.

Folytatásos történet

Belevágtam a fejszémet egy nagy-nagy fába.
Vastag is és kemény is, úgyhogy kell pár nap, amire megküzdök vele:-)
Szóval arra gondoltam, leírom az elejétől, hogy hogyan is jutottam oda, hogy két mesekönyv "gazdája legyek":-)
Akit érdekel a sztori figyelje a blogot, iratkozzon fel az emailes értesítőre és néhány napon keresztül, mint egy naplót olvashatja a memoárokat.
Holnap lesz az első fejezet:-))

Egy történet számokban

Nem nagyon szeretem a matematikát, mindig belezavarodom, még a legegyszerűbb műveletekbe is.
Na jó...az összeadás, kivonás még csak-csak megy, ha van nálam papír és ceruza. Vagy toll. :-D
Viszont az íráshoz, könyvkiadáshoz, eladáshoz előbb-utóbb szükség van egy minimális matek-tudásra.
Nos akkor vágjuk bele a közepébe:-)
A csodatermő fa: 52 oldal, A5-ös méret, puha fedeles, 1850 Ft+ postaköltség
Csibemese 82 oldal, A5-ös méret, kemény fedeles, 2450 Ft+ postaköltség. (ebben több a színes oldal)
Mindkét könyv megrendelhető.
Németországban azonnal tudom postázni, Magyarországon 3 hét múlva.
Rendelni az alábbi címen lehet: skolikagnes@gmail.com

Most egy verset

Most egy verset mutatok, tavaly nyáron "született" kutyasétáltatás közben az erdőben:-)

Csiganóta

Csigabiga palota,

a kapuja zárva,

elbújt a nagy fű alatt,

senki meg se lássa.

Csigabiga kitekint,

süt–e nap odakint?

Eső esik, fúj a szél?

csigabiga így beszél.

Süt a nap a rét fölött,

szellő fut a dombon,

kergeti a bárányfelhőt,

hogy meleget hozzon.

Csigabiga gondol egyet,

a kapuját kitárja,

előbújik és a szarvát

kinyújtja a világba.

Botond és az álommackó ( részlet az egyik fejezetből)

Séta az erdőben

– Jó éjszakát, kisfiam – mondta anyukája Botinak, miközben megpuszilta az arcát.

– Jó éjszakát – felelte a kisfiú. Jó alaposan betakarózott, belefúrta az arcát a párnába és már aludt is. Vagy legalábbis úgy csinált.

            Anyukája kiment a szobából, és csendesen betette maga mögött az ajtót. Boti persze rögtön fülelni kezdett, és hogy jobban halljon és lásson, fel is ült az ágyban.

Nem kellett sokat várnia Medve Úrfira, egyszer csak ott termett az ágya mellett.

– Boti, megmutassam neked az erdőt, ahol lakom? – kérdezte a mackó.

– Igen! Nagyon szeretném látni! – felelte a kisfiú, és kiugrott az ágyból.

– Akkor indulás! – mondta a medve, mancson-kézen fogta a kisfiút, és elindultak.

            Nagyon sötét volt az utcán, amikor útnak indult a két barát. A csillagok halványan világítottak, a hold keskeny sarlóként tekintett a földre.

Boti félt is egy picit, de erről nem mert Medvének szólni. Összeszorított fogakkal, aprókat lépegetve haladt mellette az erdő felé.

Nagyon sötét volt, és félelmetes hangok hallatszottak a sűrű erdőből. Baglyok, denevérek repkedtek felettük a levegőben, őzikék hívogatták a mamájukat a fák között. A szél is feltámadt, hűvös lett.

Boti félt és fázott.

Ezernevű Ijesztő története (részlet)

Ezernevű Ijesztő egy kisváros óvodájának kertjében áll. Egyáltalán nem ijesztő,  széles vigyorral köszönti a járókelőket és bizony a madarak sem félnek tőle.

Lila Tollú Csóka sem fél tőle, aki a bal karján ücsörög és Zöldfejű Hernyó sem, aki a jobb karján hasal.

Ijesztőt az óvó nénik és a gyerekek készítették. Kukoricaszár a teste, terítő a ruhája, a sálja egy zsákdarab, a kalapja pedig, mint minden rendes madárijesztőnek,  természetesen szalmakalap.

Egy dologban nem tudtak megegyezni a gyerekek: mi legyen Ijesztő neve???

Persze ahány gyerek, annyi ötlet, annyi név hangzott el, és ízlelgették, próbálgatták, vitatkoztak, nem egyeztek rajta.

Ekkor az óvó néninek támadt egy ötlete:

- Gyerekek, mi lenne, ha Ijesztőnek minden nap más neve lenne?- kérdezte a gyerekektől.

- Az nagyon jó lesz! Legyen minden nap más neve! -kiabálták kórusban a gyerekek. Ezernevű Ijesztő pedig csak állt és mosolygott a kalapja alatt.

Így aztán ahányszor felkel a Napocska, mindannyiszor más néven köszönti ő is Ijesztőt.

A gyerekek nagyon megszerették Ezernevűt, és ha találkoznak vele, mindig köszönnek neki.

- Szia, Józsi!-

-Jó reggelt Béla!-

-Viszontlátásra Samu!-

Ezernevű pedig csak mosolyog és száraz kukorica karjával integet a gyerekeknek.