Karácsony- kicsit másképp

Karácsony a szeretet ünnepe…
Remélem mindenki frissen, kipihenten ébredt, és jóleső örömmel lát neki az utolsó előtti nap teendőinek:-)
Hiszen már csak takarítani kell kicsit, sütni, főzni, becsomagolni az ajándékokat, piacra, boltba menni, elszaladni még egy ajándékért, amit elfelejtettünk megvenni, a mosógépet kell bekapcsolni, kivasalni a ruhákat, díszbe öltöztetni a lakást, hogy holnap este amikor a Kisjézus bekopogtat, ájulva zuhanhassunk a feldíszített karácsonyfa alá....
Akkor már csak gyönyörködnünk kell gyermekeink sugárzó arcában, felnőtt rokonaink boldogságában, ahogy az ajándékainkat bontják, és örülni azoknak, amiket mi kaptunk: a 20. pár zokninak, szakácskönyvnek, díszdobozos zsebkendőnek, amelyekkel már az előző évben is gátat lehetett építeni az áradó Dunának....
Ezután már csak a 9 fogásos, kimondhatatlan nevű ételsort kell -persze egyedül- az asztalra varázsolni, aztán elmosogatni -szintén egyedül- a nagyszámú rokonság után.
Ahogy az éjszaka közeledik, és a világ lecsendesedik, gyermekeink álomra hajtják a fejüket, lassan mi is megállhatunk...
Csapzottan, fáradtan bedőlünk a fürdőkádba -ha van- és veszünk egy jó meleg illatos fürdőt. / Ha nincs kád, akkor lábvizet/
A hitvesi ágyban az életünk szerelme kérés nélkül is megmasszírozza megfáradt testünket, és arra gondolunk: „na ezért megérte...”
-Rosszabb esetben, ha ennél fáradtabbak vagyunk, akkor lehet, hogy elalszunk állva úgy, hogy a kezünk a mosogatólében ázik, vagy útközben a hálószoba felé, esetleg a kádban, és arra riadunk, hogy a jeges víz nyaldossa a micsodánkat...
A pihentető alvás után másnap kezdődik minden elölről...Rokonok jönnek, főzés, mosogatás, jópofi, uzsonna, kávé, vacsora, elbúcsúzás.
Ágybazuhanás, gyerekekkel alig foglalkozás.
Következő nap vendégségbe megyünk, végre nem nekünk kell főzni. Gyerekeket összeszedni, öltöztetni, férjet a tv elől kirángatni, csomagokat összeszedni, kocsiba tuszkolni, odaérni, jópofizni, enni, inni, segíteni a mosogatásban. Hullafáradtan cseverészni a háziakkal, és az ő egész pereputtyukkal, estefelé hazakészülődni, gyerekeket ágyba dugni, és ezután senkiről semmiről -főleg sexről- nem hallani...
Végigaludni az éjszakát, másnap úgy ébredni, mint akin keresztülment egy lánctalpas, és elindulni dolgozni...
Hát igen, túléltünk az idei szeretet ünnepét is...

ui: senkinek nem kívánom, hogy ilyen legyen! 

Ahol a kék és a zöld összeér

Körös-körül zöld.

erdők, mezők, fiatal tölgy, ringó búza,

a zöld millió és egy árnyalata: vidám világos, haragos zöld, fénylő sárgás.

kacagó ritmus, lüktető élet, erdők, fák, trallala, zöld mező mosolya, napfényes új élet

Körülölel a csend.

távol egy harang zúg

kék égen kék felhő

mosolygó, tekergő

morcos és illanó

kékséges tiszta tó.

Rámborul az ég.

beborít, simogat, vidám kék, mosolyog,

elterül, s a széllel hullámzik ezer színű teste.

Csupa kék, csupa lég, csupa zöld, csupa lét,

Örök szín, örök tánc.

Kézen fogják a napot, s úgy táncolnak.

a kékek, a zöldek, az aranyló sárgák.

Ezeréves színek, ezeréves tánca

maradjon örökkön, s örökké.

Utolsó szó

A legszomorúbb zene a lélekharang sírása alatt, a fájdalmasan kopogó cipők hangja...

Csend.

A hatalmas teremben mintha egy lélek sem lenne. Csak a csend és a halk sóhajok.

És virágok.

Színesek, szépek. Tegnap még éltek.

Most egy ravatalt díszítenek és illatuk emlékeket áraszt.

Mosolygós fiatalasszony a konyhában, vagy a gyerekek ágya mellett, ahogy mesél.

A gőzölgő kávé illata.

Nála soha nem volt váratlan, nem szívesen látott vendég.

Örült, és kínált. Kávéval, süteménnyel, vacsorával.

Mindent. Mindenkinek aki jött.

A gőzölgő kávé mellett a szeme a gyerekeken pihent.

Ahogy játszottak, rajzoltak, veszekedtek.

Próbált csitítani, de bántani nem akart soha. Senkit.

Sem saját gyereket, sem másét. Sem a felnőtt társakat.

Adott, amíg adni tudott.

Az utolsó fillért, az utolsó kenyeret.

Nála soha nem maradt éhes száj, szomjas torok, nélkülöző gyerek.

Adott, akkor is, ha nem volt miből.

Adott egy mosolyt, egy szót, egy vigasztalást.

És a szeme huncutul fénylett.

Nehéz próbát szánt neki a Sors…és ezt az utolsót nem tudta kiállni.

Belefáradt és búcsúzott.

Mindentől, ami szép, ami kedves volt neki.

Mindenkitől, aki szerette és akit szeretett.

Hosszú volt, és fájdalmas a búcsú.

Most megpihent.

Körülveszik az illatozó, az életet hirdető virágok, csokrok, búcsúzó szalagok.

Az emberek, akiket szeretett, és akik szerették.

A tisztelendő imája, ahogy az Úr gondjaira bízza.

Az eső, mely hangos zokogásba kezd, amikor a drága hamvak a földbe süllyednek.

És esik, esik, amíg a virágok el nem borítják a sírt.

Aztán kisüt a nap.

Mintha onnan fentről mosolyogna, az, akit eltemettünk.

- Vigyázok Rátok, itt vagyok veletek! Szeretlek Benneteket! Örökké….!

XXI. századi mese

Egyszer volt, hol nem volt a Földközi-tengeren innen, az Alpokon túl, csodaszép villában lakott egy király, a feleségével és 3 fiával.

A palota 3 emeletes, liftes, jacuzzis, úszómedencés házikó volt.

Bejáratát kamerákkal védték, bemenni csak az automata távirányítóval kinyíló kapun lehetett.

A család védelméről ezen kívül 12, kopasz, kigyúrt, kétajtós szekrény biztonsági őr gondoskodott.

Szükség is volt a védelemre, hiszen a családfő nem volt rokona a jótét lélek Mátyás királynak és a Mikulásnak sem.

Ő inkább a „vedd el és uralkodj” egyszerű elvét követte.

Bankszámlájára számolatlanul ömlött a pénz a különböző zűrös ügyletek, pénzmosás és egyéb büntetendő cselekedetek után.

A palota udvarára nap mint nap rengeteg lesötétített ablakú fekete autó hajtott be, melyből még feketébb és még sötétebb alakok szálltak ki, néha-néha csinos konzumhölgyek társaságában.

Egy-egy éjszakába nyúló pókerparti után a szaunában, úszómedencében, pezsgővel, szivarral fejezték be a napot.

Egy este a királyi család minden tagja otthon, a szobájában volt: tévét nézték, interneteztek.

A király msn-en megszólította a fiait és bekapcsolta a webkonferenciát a gépen.

• Fiaim - mondta nekik- úgy döntöttem, hogy közületek arra hagyom a vagyonomat, aki egy

• év alatt képes lesz a rábízott összeget megduplázni. Induljatok útnak és 1 év múlva jelentkezzetek az elért eredménnyel.

• A legidősebb fiú szeme felcsillant a lehetőség hallatán, hiszen már régóta azt várta, hogy egyszer majd rámarad az öreg vagyona...

• A fiú jóban volt apja befolyásos barátaival, jól ismerte a „hogyan gazdagodjak meg gyorsan és tisztességtelen úton” című projektet.

• Azon nyomban nekiállt, hogy a facebook-on és az iwiw-en felkutassa a szomszéd királyságok tagjait, majd mobilján hívni kezdte az ismerőseit.

• Néhány nap múlva már a tőzsdére vitte a neki adott vagyon egy részét, termőföldeket, ingatlanokat vett, melyeket busás haszonnal adott tovább.

• Sötét ügyleteihez természetesen szüksége volt néhány befolyásos politikus és üzletember segítségére....

• 
  

• A középső fiú első útja másnap egy játékbarlangba vezetett. Pókeren, ruletten próbálta megsokszorozni a pénzét.

A legkisebb királyfinak lövése sem volt, hogy mihez kezdjen? Úgy gondolta, jobban teszi, ha a bátyjaira hagyja a versengést és világgá megy.

Külföldi állásajánlatokat kezdett keresni a neten és kis idő múlva meg is találta a számára megfelelő állást.

Bátyjaival ellentétben ő eszes gyerek volt, míg ők a discoban szórakoztak ő iskolába járt, nyelveket tanult. A vendéglátós szakma mellé begyűjtött 3 „C” típusú nyelvvizsgát is.

Egy osztrák wellnesshotel éppen ilyen végzettséggel rendelkező alkalmazottat keresett..

A fiú nem tétovázott sokat. Google-n megkereste a síterepet, bepakolt a bátyja megunt Audijába, bekapcsolta a gps-t és elindult.

Útközben mobilon felhívta a barátait és elköszönt tőlük. A határra érve megvette az osztrák autópályamatricát, feltekerte a hangerőt és padlóig nyomta a gázt a pályán.

Másnap reggel ért az egyik legismertebb síparadicsomban, 2200 m-en fekvő szállodakomplexumhoz.

Rögtön munkára jelentkezett a főnöknél.

Átadta a bizonyítványait, önéletrajzát, majd a 4 nyelven lefolytatott beszélgetés után a főnök rögtön alkalmazta.

Pazar szolgálati lakást kapott, ami a legkényesebb izlésnek is megfelelt.

Az első munkanap után fáradtan merült el a fürdőszobájában lévő pezsgőfürdőben, miközben a 3d-s tv-n végignézte a csatornakínálatot.

A frissítő fürdő után leült az internet elé, üzeneteket küldött barátainak, majd bekapcsolta az msn-t.

Nemsokára azonban fáradtan dőlt az ágyba és aludt reggelig, mint akit fejbevertek.

Másnap a főnök megmutatta neki a szállodát és a leendő munkahelyét.

Mint kiderült, a főnök tulajdonában volt az egész síterep, a hozzá tartozó 10-15 kisebb-nagyobb panzióval, szállodával együtt.

• Hát...lehet, hogy megfogtam az Isten lábát...? - morfondírozott a királyfi, de arcán csak szerény mosolya látszott.

• Heteken át dolgozott a szállodában, mindig ott, ahol a legnagyobb szükség volt a munkájára.

• A vendégek szerették a közvetlen, barátságos fiatalembert, a főnöke pedig maximálisan elégedett volt vele.

• Az év végi hajtás jutalmaként beígért neki egy luxusutat Martinique szigetére, ahova a főnök saját repülője viszi majd el.

• Esténként amikor letelt a munkaidő, a királyfi a számítógép előtt pihente ki magát..Chatelt a barátaival, emaileket olvasott és beiratkozott egy online- nyelvtanfolyamra.

• 
  

• Lassan letelt az 1 év, amikor a kirány hazavárja a fiait, hogy beszámoljanak arról, mire jutottak a rájuk bízott pénzzel.

• A királyfi úgy gondolta, hogy nem megy haza, hiszen ő biztosan nem tudta teljesíteni a feladatot.

Majd e-mailben megírja az apjának, hogy mi történt vele az 1 év alatt.

Egyik este a barátja kereste az egyik közösséigi oldalon. Elmondta neki, hogy az idősebbik bátyját lesittelték, különösen nagy értékű csalás és okirathamisítás vádjával. Mellékbüntetésként teljes vagyonelkopzást szabott ki rá a bíróság.

A királyfi elszomorodott és megkérdezte a barátját, hogy tud-e valamit a fiatalabbik bátyjáról?

Ő elvesztette az összes rábízott pénzt szerencséjátékokon, drogos lett, lányokat futtatott és most drogelvonón van...

A királyfi még szomorúbb lett, és azon gondolkodott, hogy ezek után hogyan mondja el a faternak, hogy bizony ő sem duplázta meg a rábízott vagyont...?

Másnap munka közben is azon gondolkodott, hogy mit írjon az apjának, de semmi épkézláb ötlet nem jutott eszébe.

Munka után a főnök magához hívatta. Megbeszélték a teendőket a karácsonyi ünnep lebonyolításával kapcsolatban.

A fiú sziporkázó ötletekkel állt elő, mellyel még szebbé, emlékezetesebbé tehetik a szállóvendégek karácsonyát.

Amikor megbeszéltek mindent, a fiú elbúcsúzott a főnökétől. Éppen a kilincsre tette a kezét, amikor a főnöke utánaszólt:

• Fiam, még kérek tőled valamit! - A fiú hátrafordult és rémülten hátrahőkölt.

A főnöke arca szürkésfehér volt, és eltorzult a fájdalomtól....

• Az íróasztalomban van egy papír, vedd elő és olvasd fel kérlek!-

• A fiú az íróasztalhoz ment, kivette a papírt, amely a főnöke végrendelete volt, és olvasni kezdte:

• A teljes vagyonomat, a síterepet és a hozzá kapcsolódó szállodákat, panziókat, 10 autómat, a jachtomat, magánrepülőmet, martinique-e, hawai-szigeti nyaralómat, 10 000 000 euró értékű értékpapírjaimat és minden egyéb ingó és ingatlan vagyonomat munkatársamra, leghűbb barátomra Kiss-Király Lászlóra hagyományozom.

• A végrendeletet tiszta tudatállapotban cselekvőképességem birtokában írtam.

• 
  

• A kis királyfi ekkor már a könnyeitől nem látta a betűket és azt sem, amikor a főnöke szeme lecsukódott, keze pedig már élettelenül pihent az ölében.

• Amikor feleszmélt, visszatette a végrendeletet a fiókba és orvost hívott.

Az orvos megállapította a halál beálltát....

A temetés után a királyfi átvette a szállodalánc irányítását és egy este levelet írt az apjának:

• Kedves Apám, köszönöm a jóságodat, de nem tartok igényt a vagyonodra.A főnököm tízszer akkora vagyont hagyott rám mint te, és én megígértem neki, hogy gondját viselem az élete munkájának.A becsületesen megszerzett pénzt becsülettel fogom forgatni és kamatoztatni, ahogy ezt a főnököm, apám helyett apám is szerette volna....

Ki a legértékesebb?

A retekmagok fázósan kuporogtak a hideg és nedves földben.

• Gyere közelebb, melegíts meg!- mondta az egyik magocska a másiknak.

• Sajnos nem tudok- felelte a másik. A retekmagokat ritkára vetik, hogy szép nagy kerek retek fejlődhessen belőle.

A másik sorban szorosan összebújva hallgatták a beszélgetést a sárgarépa magjai. Őket sűrűn vetették, mert nekik nem kell olyan széles hely a föld alatt növekvő terméseknek.

Arébb kis zöld levelű saláták igazgatták leveleiket a hűvös tavaszi reggelen. Ők az egész telet a szabadban töltötték, és nem zavarta őket a hideg.

A borsó hatalmas magjai sem fáztak. Már javában készültek arra, hogy az apró csíra kibújjon a héj alól és utat törjön magának a szabadba.

Egy másik parcellában apró kis hagymákat duggattak, mellettük fehér szoknyás fokhagymagerezdek kandikáltak ki a föld alól.

A völgyben már elolvadt a hó, csak néhány piszkos hókupac emlékezett a csupa fehér, csillogó, jeges téli világra.

Ahogy teltek a napok, egyre melegebb lett és felébredt a természet a hosszú téli álomból.

A márciusi nap még erőtlenül, bátortalanul sütött és nem tudta felmelegíteni a veteményes porhanyós földjét, ahol a kis magvak már nagyon várták a meleget. Napról napra több vizet szívtak magukba, megduzzadtak és a magok belsejében növesztették az apró csírákat.

Így készült az új életre a retek, sárgarépa, a petrezselyem és a borsó.

A kis csírák azon versenyeztek, hogy melyikük bújik ki előbb a föld felszínére.

Csak néhány napot kellett várni, hogy megtörténjen a csoda: a borsócsíra utat tört magának az apró rögök között, majd körülnézett. Sehol egy zöld hajtás, csak a barna föld köszöntötte mindenütt.

A napocska melegen rámosolygott, melytől a borsócsíra egészen megbátorodott.

• Gyertek, gyertek, testvéreim, csudajó idekinn! - szólt a többi kis csírának, akik még a föld alatt voltak. A kis csírák megbátorodtak és egymás után dugták ki kis fejüket a föld alól.Amint a föld fölé kerültek, már bontották is ki első pici leveleiket.

A borsót a hagymalevelek követték. Mint apró zöld dárdák úgy ágaskodtak a napsütés felé. Aztán következtek a retek apró csipkés levelei.

Lassan egy hónap telt már el az első borsólevél kikelése óta.

Az ágyások szépen kizöldelltek, már csak a sárgarépa és a petrezselyem csipkés levelei nem bújtak ki a föld alól.

A májusi nap aztán őket is kicsalogatta rejtekhelyükről.

A retek ekkor már növesztette szép piros termését és mosolyogva figyelte a lusta petrezselymet és sárgarépát.

• Én már lassan érett leszek, ti meg még csak most ébredtetek el?- kérdezte tőlük kissé gúnyosan. - Én leszek az első, aki a család asztalán hirdetem a tavaszt!- tette hozzá és kidüllesztette roppanós piros pocakját.

• Lassan a testtel retek koma!- szólt a saláta, aki már szépen fejbe borulva napoztatta üdezöld leveleit. - Értem talán már holnap jön a gazdaasszony!

• Bizony, mi is gyorsan fejlődünk és napok alatt friss ropogós zöldhagymaként kerülhetünk az asztalra a vajas kenyér mellé. -hajlongtak a szélben a zöldhagymák.

- Hát majd meglátjuk, ki a legértékesebb! - zörrent meg az apró borsószem a pici lapos hüvelyében.

A meleg napsütés és a langyos májusi eső gyors növekedésre késztette a növényeket. A későn kelő sárgarépa és petrezselyem is szépen fejlődött. Cakkos, csipkés leveleik összefogózva táncoltak a szélben, gyökerük igyekezett minél hosszabb és kövérebb lenni.

A gazdaasszony minden nap megjelent a kertben. Hol gyomlálgatta, hol öntözgette az apró növényeket, máskor pedig csak sétált és gyönyörködött bennük.

Az egyik alkalommal szokatlanul sokáig sétált a petrezselyemágyás mellett.

• Nocsak -gondolta a retek- csak nem azt a csenevész petrezselymet akarja leszedni a gazdaasszony? - gondolta magában, miközben pökhendi pocakját igyekezett még nagyobbra domborítani.

• Gazdaasszony, itt vagyok! Én vagyok a legszebb és a legfinomabb! - kiáltotta . A gazdaasszony ügyet sem vetett rá.Leguggolt a petrezselyemágyás mellé és gyengéd mozdulatokkal csipegetni kezdte az illatos üdezöld levélkéket. A retek erre olyan mérges lett, hogy szétvetette a düh. Széles fehér repedés keletkezett a gömbölyödő piros pocakján.

A gazdaasszony odalépett a reteksorok mellé és a leveleket széthajtva megnézte a piros terméseket.

• Hát ez a retek csúnyán szétrepedt, nem szedem már fel.- mondta és továbbment a saláta felé.

  A saláta levelei szépen átölelték egymást, mert tudták, hogy az tetszeni fog a gazdaasszonynak.

És így is történt. A hatalmas salátafej is bekerült a kosárba a petrezselyem zöldje mellé.

A következő napokban sok-sok eső esett. A veteményesben egymással versengve nőttek, zöldelltek a növények.

Már a borsó is hatalmas szemeket növesztett, majd szétfeszítette az őt rejtő hüvelyeket.

A gazdaasszony nap mint nap megjelent, kis kosárkával a kezében.

Szedett a borsóból, a fejbe borult salátából és az illatos, karcsú zöldhagymából és a szép piros nagy pocakos retekből is.

Néhány héten belül a borsó, a saláta és a retek el is fogyott a kertből, helyére paradicsom és paprikapalánták kerültek.

A sárgarépa és a petrezselyem serényen növekedett, szép zöld levelei és szép, vastag gyökerei lettek.

A gazdaasszony egész nyáron szedett belőlük. Néha csak egy kevés petrezselyemzöldet, máskor a gyökereit is.

Tavaszra nyár jött, nyárra ősz és a márciusban elvetett zöldségek közül már csak a sárgarépa és a petrezselyem volt a földben.

Ősszel, amikor már hűvösek voltak az éjszakák és nappal is bágyadtan sütött a nap, a gazdaaszony egy hatalmas kosárral jelent meg a kertben.

Óvatosan kiásta és a földtől megtisztítva a korsárba rakta a gyökereket, majd a hűvös pincébe, homokba fektette és jól betakarta őket.

Így aztán sem a hideg tél, sem a sötét nem ártott a sárgarépa és a petrezselyem hosszú, kövér gyökereinek.

Tavasszal, amikor újra elkezdődtek a munkák a veteményesben, a gazdaasszony az utolsó szálakat is felvitte a pincéből, és finom levest készített belőlük.

Ebéd után kiment a kertbe, hogy a szépen megmunkált főldbe elvesse az első veteményeket: a retket, a borsót, a sárgarépa és a petrezselyem magját....

Az öreg mozdony meséi

Az öreg 424-es komótosan pöfékelt a zajos pályaudvaron. Körülötte a fiatalok serényen dolgoztak: tolattak, húzták-vonták a tehervagonokat, és közben türelmetlenül várták, hogy a rakodómunkások ki- és bepakoljanak a kocsikba.

Elindult egy személyvonat, álmos döcögéssel intve búcsút az állomás ütött-kopott épületének.

Befutott egy szerelvény a másik irányból. Izgatott, sietős léptű emberek szálltak le a vonatról, mások nagy csomagokkal a felszállásra vártak.

Az öreg fekete mozdony halk duzzogással figyelte az eseményeket és a saját fiatalkora jutott eszébe.

Akkor még nem voltak modern, elektromos, piros, kék mozdonyok, csak feketék voltak. A füsttől feketék.

A fekete mozdonyban fekete ember etette a hatalmas szeneskazánt, melyben óriásra csaptak a lángok minden lapát szén után. Miután jóllakott, mordult egyet a mozdony, szürke füstöt köhögött és megfontoltan útnak indult.

Néhány perc múlva hatalmas fehér füstfelhőt eregetett, köhögött, zakatolt és boldogan húzta magával a hozzá kapcsolt vagonokat.

Az öreg 424-es sok-sok éven át szolgált, de ma már csak néha dolgozik....mint ahogy most is.

Begyújtották a kazánt, melegítik a mozdonyt, hogy itt a pályaudvaron elvontasson néhány tehervagont a pályaudvar egyik részéről a másikra.

A munka végeztével megállt egy félreeső vágányon, a mellette lévő sínen egy fiatal, csillogó szemű csodaszép mozdonyt pillantott meg.

A fiatal mozdony is észrevette az öreget és meghatottan gondolta:

• Ó milyen öreg, sokat megélt mozdony lehet ez a 424-es...!

  Az öreg mintha meghallotta volna a szavakat, így szólt fiatal társához:

• Bizony öreg vagyok, mint ezek a talpfák, alattunk- mondta, kis füstfellegeket eregetve. Öreg vagyok, kiszolgált, de nagyon gazdag! Annyit éltem, annyit láttam, hogy mindent elmesélni egy élet kevés lenne....

• Mesélj kérlek! Mesélj, egyet! A legkedvesebb emlékedet!-kérte a a csillogó fiatal mozdony.

Rendben van- felelte az öreg.- de nehéz lesz egy történetet választani a sok közül...

Amikor olyan fiatal voltam, mint most te, akkor nagy szegénység volt. A háború végén nem volt élelem, nem volt tüzelő, éhesek voltak és fáztak az emberek.

Még rendes ruhájuk sem volt...

Az első utamon tehervagonokat kaptam, melyket az Alföldre kellett vontatni, hogy onnan búzával megrakodva térjünk vissza. Hosszú hideg tél volt és hosszú, kegyetlen út állt előttem.

A pályaudvarra érve türelmesen várakoztam, amíg a vagonok megteltek az aranyszemű búzával. Az állomásépület mellett egy asszonyt láttam meg, aki hatalmas fekete nagykendőbe bugyolált gyermeket szorított magához.

Nagyon megsajnáltam, hiszem az én kazánomban olyan forróság volt, hogy azt sel em lehetett elviselni. Megkérdeztem az asszonyt, hogy hova utazna.

Bátortalanul válaszolt, miközben még szorosabbban ölelte magához gyermekét.

• Jöjjön, szálljon fel- mondtam ekkor neki. Az asszony felszállt és kibontotta a nagykendőből a csillogó szemű gyermeket, aki boldogan mosolyogva élvezte a jó meleget, ami a kazánból áradt.

Kisvártatva elindultam hazafelé.

Nem dudáltam, csak halkan köhintettem, nehogy megijedjen a kisgyerek.

Sietős zakatolással faltam az utat, hiszen otthon már nagyon várták a gabonát, hogy kenyeret süthessenek belőle.

Odakinn hatalmas pelyhekben hullani kezdett a hó.

• Milyen szép a hóesés -mondtam.

Az asszony nem felelt. Hátranéztem, az édesanya ölében fogta gyermekét és mindketten békésen aludtak.

Elmosolyodtam, miközben szívemet melegség járta át: melegebb volt az, mint a kazánom forrósága...

Hosszú ideig tartott az út és a hó csak hullt, fehér, rideg paplant terítve a földre.

Amikor végre hazaértem, az állomáson már nagyon sokan vártak. Halkan dudáltam egyet épp csak az illendőség kedvéért.

A sok ember kosarakkal, vödrökkel, ládákkal várakozott, hogy begördüljek az állomásra és lepakolják a vagonokból a drága búzát.

Elfáradtam az úton, de az öröm nagyobb volt a lelkemben, hiszen örömet okozhattam az embereknek.

A búzára váró népnek és a gyermekét ölelő anyának is.

Amikor megálltam, felébredt az asszony és a kisgyerek. Hálásan mosolyogva takarta be a nagykendőbe a gyereket és vigyázva lelépett a peronra.

Visszanézett rám, intett egyet, majd elindult a tömeg felé, akik szorgosan pakolták a búzát a vagonokból....

Cirmos cica és a tej

Cirmos cica és a tej

Cirmos cica nem szerette a tejet: ha megitta, megfájdult a pocakja tőle....

Hiába mondta a gazdaasszonynak, hogy ne adjon neki, ő nem hallotta meg a bátortalan nyávogást.

Hát most megint itt van a teraszon a tálkájában a tej és ő csak kerülgeti, szimatolja, de nem lefetyeli be.

• Lehet, hogy valaki más örülne neki?- gondolkodott el a cicus. El is indult rögtön,, hogy keressen valaki, aki szereti a tejet.

• Szia hangyanéni, te szereted a tejet? Mert ha igen akkor szívesen neked adom a részemet!

• Ugyan már, hiszen én belefulladnék!- felelte a hangya. Cirmos tovább indult és találkozott egy éticsigával.

• Csiga-biga, te szereted a tejet? Ha igen, akkor megmutatom hol találod- szólította meg Cirmos a csigát.

• Nem, én nem szeretem- válaszolta lassan és megfontoltan a csiga és álmosan tovacsoszogott.

Ekkor a cica meglátott egy kisegeret, aki az avarban próbált elbújni előle.

-Kisegér, te szereted a tejet?

• Nem, én csak a sajtot szeretem- felelte a kisgéer, és elszaladt, még mielőtt a cirmos észbekapott volna, hogy ő viszont szereti az egeret....

Odébb az udvar porában tyúkok fürdőztek.

• Tyúkanyó, én nem akarom meginni a tejet, de szívesen odaadom neked!

• Hát kedves kiscica a tyúkok nem isznak tejet!- felelte a tyúkanyó.

A kiscica elszomorodott, hogy nem talált senkit, akinek odaadhatná a tejecskéjét. Ekkor észrevette a kisbocit, aki a mamája mellett hevert a fűben.

• Kisboci te szereted a tejet? Mert akkor megigatod az én részemet!

• Én szeretem kiscica, de nekem az anyukám adja a tejet. - Mondta erre a kisboci és odabújt az anyukájához.

Cirmos ekkor belátta, hogy nincs senki az udvar állatai között, aki örülne a tejnek, amit ő nem akar meginni. A nagy sétától elfáradt és hazaindult. A teraszon ott várta a tálka, tele tejjel.

• Én nem kérem, köszönöm -gondolta magában és lefeküdt az árnyékban. Lecsukta a szemét és gondolatban újra végigjárta délelőtti sétáját az udvaron. Még csak a tyúkoknál járt gondolatban, és mély álomba merült....

• 
  

A nap már a fák lombja mőgé bújt, amikor a kiscica felébredt. És arra ébredt, hogy nagyon éhes...Ránézett a tálkára, de abban még mindig csak a tej volt.

• Nagyon éhes vagyok és muszáj enni valamit- gondolta álmosan. Felkelt és odament a tálkához. Kelletlenül belemártotta rózsaszín nyelvecskéjét a tálba és lefetyelni kezdett.

• Ez nem is olyan rossz!- gondolta magában- És nem olyan az íze mint eddig! Ez most olyan frissítően savanyú...

  Nem értette a dolgot és mivel ízlett neki a tej, belefetyelte majdnem az összeset. Utána, ahogy a mamájától látta, mosdani kezdett. Kinyílt az ajtó és a gazdaaszony lépett ki rajta.

• Hát ez a buta macska nem itta meg a tejet és megaludt itt a napon! - megfogta a tálat, hogy kiöntse az aludttejet belőle.

• Nem, ne vidd el- nyávogott fel Cirmos, odaszaladt és kilefetyelte a maradék aludttejet a tálkából.

  Mert az aludttej sokkal finomabb, mint amelyik ébren van....! :-)

•