2017. június 2., péntek

Műhelytitkok

Sokszor megkérdezik tőlem, hogy hogyan jutnak eszembe a történetek, amiket leírok.
A válasz nem egyszerű.
Írtam erről egy bejegyzést a weboldalon :
http://www.skolikagnes.hu/muhelytitkok/



2017. május 26., péntek

Nagyi versei


Tettem egy kísérletet versmondásra.-)
Nem mondom, hogy túl jól sikerült, van még mit gyakorolni...
https://www.youtube.com/watch?v=w4mzr5cX_LM



2017. május 12., péntek

Nagymamasági történetek I. rész

A "Hogyan születnek a nagymamák"  című írásom sikerén felbuzdulva, úgy gondoltam hogy közzéteszek néhány vidám történetet az unokavárás időszakából. És majd lesz nem vidám is....
A mostani történet azokról a mozzanatokról szól, amikor az ember csodaszépet, csodajót akar, a legszebbet, a legjobbat, és nem jön össze...:

Az ember lánya amikor nagymama lesz, szeretne mindent megadni a drága unokának, és persze mindenből a legjobbat, legszebbet.
Persze az élet néha keresztülhúzza a törekvéseket.
Nem történt ez másképp nálam sem….
1. Első mozzanatként hímezni szerettem volna neki. Vettem két frankó fehér bodyt, egy csomagban voltak, így kedvezőbb árral.
Nosza nekiveselkedtem a hímzésnek, és természetesen nem sikerült. Tök jó minta, aranyos, meg minden, de a gépem azt mondta, hogy ő ezt nem szeretné.
És mivel én erősködtem, ezért olyan hibákat produkált amiket előtte sosem.
Amikor láttam, hogy nem vállalható a dolog, lekapcsoltam a gépet, és pihentettem az ötletet.
Kb. két hét múlva újra próbálkoztam. Persze közben hímeztem ezt-azt, nem volt semmi gond.
Nosza, második body, második hímzés, második remény, de az eredmény sajnos ugyanaz.
Itt volt az a pont, amikor lemondtam a bodyra hímzésről.



2. Kötés
Természetesen kötni is szerettem volna a kicsi bébinek kicsi kocsikabátot, hófehéret, tündérszépet, csajosat.
Volt néhány apró probléma: a fonal, mint kiderült nem hófehér, a mintát több alkalommal elrontottam, az ujja szűk lett és hosszú, a nyaka meg kifejezetten ronda. Úgyhogy az egész itt dekkol, bontásra várva, mert ez sem vállalható.
3. Kötés újra
Tuti fonal, tuti, minta, jó méret. Aha…csak nem 1 hetes babának, hanem 3 hónaposnak.
Tuti rózsaszín kabátka itt dekkol a bontani való tört fehér mellett. Össze kell varrni, masnit tenni bele, de minderre van három hónapom.
4. Hímzés újra
Gondoltam készítek egy gyönyörséges levegőztetőzsákot a bébinek. Szülők kedvenc színével, kedvenc mintájával. Hát…nagyjából összejött.
Szóval kiszabtam a zsákot, nem is maradt több anyag. Nekiálltam hímezni rá a baglyos mintát.
Én szerettem volna, csak a masina nem. Ugyanazok a hibák voltak, mint előtte pár hónappal a bodyn. Totálisan összeestem, mint a tojáshab. Annyira akartam, annyira jó lett volna, és annyira rusnya lett….
De mint tudjuk nem olyan családbú származok én…nem adtam fel még itt sem.
Kerestem egy tök új technikát, applikációt, mellyel eltakarnám a rusnya baglyokat. Hű, nagy munka volt, de sikerült. Hímzések is sikerültek -nagyjából- varrás is sikerült, és szerintem tök jó lett és vállalható.

Meséimet, novelláimat a www.skolikagnes.hu oldalon is megtalálod.

2017. május 10., szerda

Vendégposzt

Kivételesen nem rólunk szól, de garantáltan érdekes lesz. Egy kortárs szerzőt mutatok be, pontosabban az ő egyik könyvét.
Az Emlékkönny című könyvet most az egyik közösségi oldalon folytatásokban olvashatjátok.
Megmutatom a fülszövegét a könyvnek, aztán az írónő weboldalának a címét, majd a facebook-on oldal címét, ahol naponta olvashatjátok az új részeket.

Emlékkönny

Az első világháború végén, a gyűlölet és félelem káoszában szerelem bontakozik ki egy fiatal francia katona és egy falusi magyar leány között…
Lehet-e „ez egy gyönyörű barátság kezdete”? Van-e közös jövőjük a trianoni békeszerződés árnyékában? Felvállalják a szerelmüket, vagy elsöpri őket a történelem vihara? Átjutnak-e a leszármazottaik a hazugság folyondárján? Ki mondja ki az igazságot? Összetalálkozik-e a két ág, mielőtt beköszönt a halál? A szeretet mindig győz, vagy most az egyszer veszít? Az Emlékkönny minden kérdésre megadja a választ.

1920-tól 2015-ig csaknem száz év pereg le, amelyben egy megrendítő családi legendárium tárul fel faktoid fikció (tényszerű információkon alapuló, kitalált elemekkel kevert irodalmi mű) formájában.
A könyv célja a halottak hazugságból való megtisztítása, a bűneik feloldása, és az igazság kimondása az emberiség fennmaradásának örök üzenetével.



A facebook-on a Kultúrkocsmában olvashatóak a fejezetek a könyvből:
https://www.facebook.com/akulturkocsma/


Keresd az #emlékkönny, #round tag-eket a Kultúrkocsma oldalon! 






2017. május 9., kedd

Első verseskönyvem

Ezzel a címmel jelent meg Húsvét előtt egy kis könyvecském, a legkisebb "olvasó" közönség számára. Pontosabban ők még csak hallgatók:-)
A könyvben két versike szól Violáról, a kisunokámról, a többi a madarakról, állatokról, a minket körülvevő világ rejtelmeiről:-)
Mutatok belőle néhány oldalt:





Könyveimből részleteket mutatok a www.skolikagnes.hu oldalon.
Ugyanitt meg lehet nézni a könyvek illusztrációit, vannak videok és olvasói vélemények is fönt:-)



2017. május 6., szombat

Bepótoljuk a lemaradást

Több helyről is azt az infot kaptam, hogy ezt a blogot igenis figyelemmel kísérik többen.
Illetve csak kísérnék, ha lenne rajta új tartalom...
Akkor most részletekben szépen mesélek a közelmúlt eseményeiről.:-)
2016 őszén megjelent első novelláskötetem, Olasz vacsora címmel.
Az írásokból itt olvashatók részletek:

http://www.skolikagnes.hu/reszletek-olasz/

A könyv, hasonlóan a mesekönyvekhez, magánkiadásban jelent meg, és könyvesboltban nem kapható.
Megrendelhető  tőlem közvetlenül  email-en vagy a weboldalon

                                                http://www.skolikagnes.hu/uzlet/



2016. július 13., szerda

Olvasnivalók

Zajlik az élet mostanában, ami nem nagy baj:-)
Először is szeretnék két könyvet mutatni, amelyekben szerepelni fog egy-egy rövid novellám.
Az egyik könyv címe Szeretemváros. Ebben egy Nagykanizsáról szóló írásom lesz.


A másik könyv címe Kurtakrimi. Ebben pedig egy rövid, de annál izgalmasabb történetet olvashattok tőlem:-)




A könyvben 30-40 pályázó írásait lehet majd megtalálni, hogy hol lehet megvásárolni, ezt hamarosan megírom:-)

2016. május 29., vasárnap

Honlap

Elkészült az első változat:-)
Nem volt könnyű, nem ismertem ezt a programot, biztosan nem is tökéletes még, de útjára engedem.
Várom az észrevételeket, kritikákat, stb.
www.skolikagnes.hu

2016. május 21., szombat

Éljen a vakáció:-)

Már csak néhány nap van vissza ebből a tanévből, és arra gondoltam, hogy kéne egy jó bulit csapni a bizonyítványosztás után:-)
Facebook-os játék lesz, annyi apró csavarral, hogy a nyertes csak általános iskolai tanuló lehet.
Pontosabban ugye a szülei játszhatnak, mert a fb-felhasználók nem lehetnek gyerekek:-)
( elvileg nem lehetnének, de vannak, tudjuk)
A Mesebolt oldalon hamarosan jelentkezem a játék leírásával, részvételi feltételekkel, stb.
Addig is kérek sok-sok megosztást az oldalnak, hogy minél többen részt vehessenek a játékban:-)
https://www.facebook.com/Mesebolt-1662296364057440/?fref=ts

2016. május 18., szerda

Meztélábas történetek



Gyermekkorom emlékképei közül rakosgattam össze egy csokorra valót.
Most ebből mutatok egy részletet:

"Amikor én gyerek voltam, akkor még nem volt a gyerekeknek ennyi játéka, nem volt televízió, számítógép meg főleg nem.
Amit láttunk, ismertünk, hallottunk, azt a saját tapasztalatainkból ismertük. Ezért aztán játszani is azt játszottunk, amit a nagyoktól láttunk.
Egyik kedvenc nyári játékunk a boltos játék volt. A falusi vegyesboltba ugye sokszor jártunk, láttuk mi, és hogyan történik ott.
Nem volt nagy dolog otthon egy ilyen boltot megépíteni. Kiszedtük a szemétből a konzerves dobozokat, papírdobozokat, mindent, amit ki lehetett nevezni bolti árunak vagy kelléknek.
A szalámit volt nehezebb megoldani, és azt sejtettünk, hogy ha kitudódik, nem fognak neki a felnőttek örülni. Mivel a szalámi a zöld, éppen növekedésben lévő kukoricaszár volt. Azt szépen levágtuk, lefejtettük a külső levelét, és máris olyan volt, mint egy rúd szalámi. Persze ettől kezdve a kukorica nem volt kukorica többé, tehát termést nem hozott, de minket ez, akkor annyira nem érdekelt. És az sem, hogy zöld volt, holott a szalámi jó esetben nem zöld. Aki kért szalámit, annak szépen leszeleteltük és jó pénzért eladtuk.
Aztán volt a boltban pl. só, cukor, és liszt. Ezek az árokparton növekvő füvek, gyomok magjai voltak. Szépen leszedegettük őket, beletettük egy-egy dobozba, és kész. az egyik kedvenc például a parlagfű magja volt. És nem, senki nem lett tőle allergiás, és beteg sem.
Gyümölcsöt is lehetett kapni a boltban, többnyire az idénynek megfelelőket és amiket le tudtunk szedni a fáról vagy bokorról.
Egy krumplis ládát lefordítottunk, az volt a pult. Mögötte egy kicsi sámlin ült a boltos néni.
A vevő pedig jött és vásárolt. Minden ugyanúgy zajlott, mint az igazi boltban. Pénzünk is volt természetesen, vagy barackmag, vagy mogyoró, vagy amit éppen találtunk.
Órákat el lehetett így játszani, és a végén mindenki boldog volt. Nem volt nyertes és vesztes, nem halt meg senki, és két élete sem volt senkinek, mint a mai modern számítógépes játékokban.
Sokba sem került és kárt sem tettünk, na jó, csak abban a néhány kukoricaszárban, amiből kijött a néhány rúd szalámi.
A boltos játékon kívül néhány dolog megmaradt még a fejemben. Az egy műanyag baba volt, aminek nem lehetett mozgatni a végtajgait, a szeme sem mozgott, és a haja is ugyanabból az öntött műanyagból volt mint a teste. Öltöztetni sem nagyon lehetett szóval igazából nem is tudom, mi célt szolgált, de hát akkoriban ez volt a divat, és erre volt pénz...
Aztán a szomszédoktól kaptam egyszer egy csodababát! Ő szép ruhában volt, olyan merev műanyag volt a teste, és a hátán volt a felhúzója. Ha felhúztuk akkor mozgott keze-lába és "sírt". Vagyis nyöszörgött. Ez a baba óriási kincs volt, nagyon kellett rá vigyázni és sokáig meg is volt.
Öltöztetni ezt sem lehetett, csak bőgetni, utána meg lefektetni aludni. Aztán felkelteni, felhúzni és bőgetni. És akkor hiába vigasztalta az ember, hogy ne sírjon, addig amíg le nem járt addig sírt.
Ennyit tudott.
A következő babám egy igazi hajas baba volt, amit már nagyobbként 10 éves korom körül kaptam Húsvétra. Igazából nem emlékszem, hogy vártam-e vagy kértem-e ajándékot a nyuszitól.
Arra emlékszem, hogy át kellett mennem a nagynénémhez a szomszédba valamiért.
Aztán amikor visszamentem, ott ácsorgott a hajas baba a dobozában az ajtó mellett, néhány piros tojás kíséretében. A baba akkora mint egy igazi újszülött baba -még mindig megvan, itt kuksol a hátam mögött a szekrényben-, rózsaszín haja van, és alvós szeme volt, de az már elromlott.
Vagyis az egyik romlott el, szóval mostanra olyan kis kancsal, 30 %-ra leszázalékolt felnőttbaba benyomását kelti.
Gyönyörű ruhája volt, világoskék pulcsi és fehér nadrág. És gyönyörű volt az egész baba!
Az én babám, az én első, igazi, komoly játékom! Határtalan lehetett az örömöm, és mint az ábra is mutatja, féltett kincs lett az első, igazán komoly játékom. És talán az utolsó is volt. Mindig kaptunk valamit, de legtöbbször könyvet. Játékot ritkán. Bicajt egyáltalán nem. Fölösleges dolgokat sem.
Valami aprót, mert ünnep van. Szegények voltunk, ételre is nehezen jutott.
Nem is kértem, holott láttam, hogy a többieknek van. A többieknek több volt. De valahogy mindig megbékéltem, elfogadtam, feltaláltam magam a kevéssel és egyszerűvel, ami volt.
Mert erre neveltek. Szerényen elfogadni a szegénységet. És megtalálni benne, ami szép."
Skolik Ágnes


2016. május 6., péntek

Szomorú tapasztalás

Igazából nem vagyok egy rinyálós, hisztizős fajta, de azért vannak dolgok, amik nekem sem esnek jól és nem mindegy.
Az egyik ilyen például, amikor felteszek a blogra egy kedves írást bármiről, jelen esetben a nagymamákról, és azt látom hogy ez az írás a nevem említése nélkül kering a Facebook-on, mint a gólyafos a levegőben, és mindenkinek marhára tetszik, csak senki nem tudja, hogy ki....
Persze az írást a nevem nélkül megosztó személy még csak nem is válaszol a privát üzenetemre, holott látta, olvasta, az írás ugyanúgy osztódik azóta is az oldaláról.
Innen, a blogról letörölhetném, csak azért nem teszem meg, mert egy nagyon nagy létszámú oldalon is megjelent pár napja a link, és onnan naponta több százan olvassák az írást.
És ők ugye nyilván tudják is, hogy ki követte el.
Egyetlen tanulsága van a dolognak, többet soha egyetlen írásomat sem teszek ki olyan formában a netre, hogy azt bárki könnyedén megoszthassa, akár úgy is, mint a saját "műve".
Nem nagy dolgok ezek, nyilván bárki tudna ilyet írni egy perc alatt, nem kell ehhez nagy tehetség, de ezt mégis én írtam. És én nem lopok mástól. Még véletlenül sem. Mert nem illik.
Privát üzenetre nem válaszolni sem illik...de sokakat ez sem érdekel...



2016. május 4., szerda

Gyermeknapra, bizonyítványosztásra:-)

Aki Magyarországon szeretne a könyvekből vásárolni, a jövő héten (máj. 9-13)megteheti!
A Csodatermő fa korlátozott számban áll rendelkezésemre (kb. 10 db), az ára 1850 Ft+ postaköltség
A Csibemese című könyv pedig 2450 Ft+postaköltségbe kerül.
Rendelni itt megjegyzésben, vagy emailen: skolikagnes@gmail.com lehet.
Illetve a facebook-os elérhetőségeimen:
 https://www.facebook.com/agnes.skolik

https://www.facebook.com/Csibemese-1662296364057440/?fref=ts






2016. május 1., vasárnap

Hogyan születnek a nagymamák?



Hogyan születnek a nagymamák?
( Julcsi, az 5 éves óvodás kislány szemével. Julcsi egy kitalált kislány)

A nagymamák először kislánynak születnek. Aztán nagylányok lesznek és azután anyukák.
Akkor születnek a nagymamák, amikor az anyukák megtudják, hogy a gyereküknek gyereke lesz, tehát hogy unokájuk lesz.
Ők már ettől kezdve nagymamák, egészen addig, amíg meg nem halnak.
A nagymamák sokat sírnak.
Már akkor sírnak, amikor kiderül, hogy nagymamák lesznek.
Aztán sírnak, amikor megszületik a kisbaba. Sírnak ha beteg, de akkor is, ha túl egészséges.
Sírnak, amikor először a kezükbe veszik, és amikor először rájuk mosolyog, és ettől kezdve minden jó és rossz dolog miatt sírnak. De az is lehet, hogy ilyenkor csak valami por megy a szemükbe....
Persze, boldogok is ám, és sokat nevetnek.
Például amikor meglátják az első ultrahangos fotót.
Akkor elhiszik, hogy ők igazi nagymamák és akkor nevetnek. És közben persze sírnak is.
A nagymamák mindent megengednek az unokának.
Ennek a szülők nem örülnek, ezért  a nagymama megígéri, hogy többet nem lesz ilyen, de persze utána is lesz, csak akkor titokban kell tartani!
A nagymamák szeretnek játszani.
Bármikor meg lehet kérni, hogy mamiiiiiii, játszuuuunk! És akkor leül a szőnyegre, kicsit szokott ilyenkor jajgatni, hogy jaj a derekam, de pár perc alatt elfelejti.
A nagymama mesélni is szeret. Mindenfélét, amit kérek. És énekelni is. Igaz, ilyenkor a szüleim nevetgélni szoktak és pusmogni, de nem tudom miért?
A nagyi jól főz és süt. Mindig megkérdezi: mit főzzek neked kisbogaram? És akkor nekem az összes finomság eszembe jut, és nem tudok dönteni.
Amikor sütit csinál, szoktam segíteni. Ilyenkor a fülemtől a lábam ujjáig csupa liszt vagyok, de ezen mindig jót nevetünk.
Persze a mami minden másban  is segít. Elvisz engem az oviba, vagy hazahoz. Vigyáz rám amíg anyáék szórakozni mennek. Vasalni is szokott mert az anyukám nem szeret.
Szóval, jó ha van egy gyereknek nagymamája, mert az olyan mintha két anyukája lenne, csak az egyik öregebb és néha jajgat.
Én örülök, hogy nekem vagy nagymamám, és szeretném ha mindig is lenne, és sosem halna meg.
És az is jó, hogy nekem kettő nagymamám is van, mert így tudják egymást váltogatni abban, hogy éppen melyikük szeretgessen engem.
Ha nagy leszek én is szeretnék nagymama lenni, sütni, főzni, és egy kicsit jajgatni, de énekelni lehet hogy nem fogok, hogy ne nevetgéljenek rajtam.
De lehet, hogy mégis fogok. Addig majd eldöntöm.
Szerintem nagymamának lenni a legjobb a világon. Mert a nagymamáknak biztosan van legalább egy gyerekük, de inkább több, és azoknak is van egy gyereke, de inkább több, és akkor az egész világ gyerekekből és nagymamákból áll!




2016. április 30., szombat

Utolsó fejezet (Hogyan lettem meseíró)



Még a külföldre költözésem előtt elküldtem néhány írásomat egy országos hírű írónak, aki  szerint érdemes lett volna könyvbe szerkeszteni az írásokat. Csakhogy erre akkor nekem sem pénzem, sem tudásom nem volt....
Ezekben az években kötöttem közelebbi ismeretséget egy közösségi oldallal. Mivel ez nem a reklám helye, nevezzük f-nek :-)
Olvasgattam, és ha már ott voltam írogattam is. Először csak rövid kommenteket, aztán hosszabb gondolatsorokat az élet folyásáról és a mindennapokról.
Itt aztán azt vettem észre, hogy sok embernek tetszik amit írok és ahogy írom, és általában a témák is.
Azok mondjuk nem mindig, mert a véleményemet nem rejtettem véka alá, és nem volt a véka alatt a politikai hovatartozásom sem. És ugye itt kilőttem néhány "rajongót" a sorból.
Ami egyáltalán nem zavart, mert nem azért írtam, hogy szimpatizánsokat gyűjtsek és nem is azért, hogy ne gyűjtsek. Viszont aki azért szeret vagy nem szeret, mert oda tartozom ahova, az akkor inkább ne is szeressen. A tündérmesében nincs jobb és baloldal, nem azért izgalmas és érdekes...
Szóval itt gyorsultak fel aztán az események, és mivel anyagilag is jobban álltunk, mint régebben, megint előjött a gondolataimban a könyvkiadás.
Innen pedig már sokaknak ismerős a történet.
Kerestem egy megfizethető kiadót, összerendeztem egy kötetben az "első írói korszakomban" ( jáj de nagyképűűűűű szöveg...:-) készült írásokat, és vártam a postást:-)
Persze előtte leperkáltam a kiadónak egy kevés lóvécskát.
Ezt azért kellett, mert nem vagyok még (!) olyan nagy nevű író, akinek a műveiért sorban állnak a nagy magyar kiadók és örömmel kiadják úgy, hogy írócskának egy vasába sem kerül.
Nem, sajnos nagyon nem vagyok ilyen, tehát zsebre ment a játék, és még mindig arra megy.
És szerintem amíg világ a világ és fogok könyveket készíteni, mindig én magam kell, hogy finanszírozzam. Hacsak....nem találok ki valami nagyot és ütőset...Amire azért nem sok esély van.
Szóval így. Így volt, s így lesz.
Legközelebb egy mondókás könyv a cseppeknek, és egy kikapcsolódós-szórakoztatós-múltbarévedős a felnőtteknek.
Hogy hogyan is készülnek, arról egy újabb blog-mesében számolok be.

2016. április 28., csütörtök

Az úgy volt....( Hogyan lettem meseíró?)





Szóval az úgy volt, hogy az óvónő nővérem megkért, hogy készítsek egy falvédőt a csoportszobájukba. Mindegy, hogy miről, gyerekeknek való legyen, mesés legyen, stb.
Sokat gondolkoztam, hogy milyen legyen? Mi legyen, ami mesés, gyerekes, meg tudom valósítani, jól fog kinézni és tetszeni fog a gyerekeknek.
Minden nem lehet rajta, de mi legyen a valami????
Aztán jött az ötlet a fával, na de mit teremjen? Hát teremjen sokfélét. De milyen ez már, hogy mindenféle van rajta? Hát csodafa...:-)
Ha csoda fa, akkor varázsereje van? Igen! Akkor, készítsünk egy falvédőt és írjuk meg a mesét hozzá.
Szóval így kezdődött a következő fejezet.
Ebben az időben született a Csibemese is, mert ugye ekkor volt egy népes baromfiudvarom tyúkokkal, libákkal, kacsákkal, kotlóssal, tehát csak le kellett írni, amit látok, hallok a tyúkudvarban.
Persze kicsit kiszínezni, hogy érdekesebb legyen.
Aztán így született a mese a szétpukkadt retekről, aki a kertünkben nőtt, a bagolyról, akit mi neveltünk fel, a fenyőről, aki a kertünkben nőtt, a Szabóolló Tündérről, aki a varrós szobámban lakott. A csupa kék égről, csupa zöld fűről, ami az udvaromban körülvett, a vonatos mesék, gyermekkorom emlékeiből...és jöttek, jöttek, kívánkoztak a papírra egymás után.
Egészen addig, amíg újra nem következett be egy pár éves szünet.
Egy új élethelyzettel, új országgal, új körülményekkel, honvággyal kevert boldogsággal, hiányérzettel és kiteljesedéssel, egy teljes zűrzavarral, amit évekbe telt míg helyre raktam a fejemben.