2016. május 6., péntek

Szomorú tapasztalás

Igazából nem vagyok egy rinyálós, hisztizős fajta, de azért vannak dolgok, amik nekem sem esnek jól és nem mindegy.
Az egyik ilyen például, amikor felteszek a blogra egy kedves írást bármiről, jelen esetben a nagymamákról, és azt látom hogy ez az írás a nevem említése nélkül kering a Facebook-on, mint a gólyafos a levegőben, és mindenkinek marhára tetszik, csak senki nem tudja, hogy ki....
Persze az írást a nevem nélkül megosztó személy még csak nem is válaszol a privát üzenetemre, holott látta, olvasta, az írás ugyanúgy osztódik azóta is az oldaláról.
Innen, a blogról letörölhetném, csak azért nem teszem meg, mert egy nagyon nagy létszámú oldalon is megjelent pár napja a link, és onnan naponta több százan olvassák az írást.
És ők ugye nyilván tudják is, hogy ki követte el.
Egyetlen tanulsága van a dolognak, többet soha egyetlen írásomat sem teszek ki olyan formában a netre, hogy azt bárki könnyedén megoszthassa, akár úgy is, mint a saját "műve".
Nem nagy dolgok ezek, nyilván bárki tudna ilyet írni egy perc alatt, nem kell ehhez nagy tehetség, de ezt mégis én írtam. És én nem lopok mástól. Még véletlenül sem. Mert nem illik.
Privát üzenetre nem válaszolni sem illik...de sokakat ez sem érdekel...



2 megjegyzés: