CSIBEMESE

I. Születés

A fészekben lapuló tojások körül csend volt, félhomály és meleg. Kotlósmami nyugodtan ült a tojásokon, és halk kottyogással bíztatta csibéit:
- Gyerünk csibikék, gyerünk, keljetek ki! A mami már nagyon kíváncsi rátok! - Az egyik tojás az ismerős hang hallatán mocorogni kezdett.
A kiscsibe egyre szűkebbnek és kényelmetlenebbnek érezte a helyet a zárt, sötét tojásban.
- Kelnék én, de azt hogyan kell? –morfondírozott magában.
- Itt nincs levegő és a hely is kicsi. Talán ha ezt a vékony kis falat átszakítanám, akkor jobb lenne…?
Apró kopogó mozdulatokkal verni kezdte a hártyát, ami a légkamrát elválasztotta tőle. Végül sikerült egy kis rést nyitnia rajta, és máris jobban érezte magát. Szippantott a levegőből, ami a légkamrában volt és csipogni kezdett.
Ettől persze megrémült kicsit, hiszen még sosem hallotta a saját hangját. A vékonyka bátortalan csipogást a mami is meghallotta, és bíztatni kezdte a csibét:
- Jól van csibe ügyes vagy, csak így tovább!
- Én is szeretnék már kibújni innen, remélem sikerülni is fog hamarosan!- válaszolta a csibe, inkább csak magának, hiszen még a tojáshéj foglya volt.

Ahogy a kis fejét bedugta a légkamrába, sikerült elérnie a tojás héját! Egy-két kopogtatással rést ütött rajta. Érezte a friss levegőt és a mami illatát! Most már nem volt megállás. Apró csőrével kopogtatva a héjat, rést vágott rajta, körbe-körbe, ami egyre nagyobb és tágasabb lett!
- Most elrugaszkodom és kint is vagyok! – gondolta magában. Lábacskáival nagyot rúgott a tojáshéjon, ami ettől elrepedt és kiscsibénk kikelt belőle végre!
-De furcsa itt minden! Meleg van és friss levegő és itt van a mami, aki betakar a nagy pihe-puha tollaival. Fáradt vagyok, álmos, és vizes…de leginkább fáradt. Pihennem kell kicsit.

A kotlósmama észrevette, hogy fiókája elindult kifelé a tojásból. Izgatottan várta, milyen ügyes, derék és szép csibéje születik hamarosan. A kiscsibe gyönyörű volt!
Pihegett a fáradtságtól, nedves volt a kis tolla, de egészséges volt és életrevaló.
A fészekben lapuló tojásokba beszűrődtek a hangok, ahogy a mama és a csibe beszélgettek.
A többi kiscsibe is készült nagyon a tágas, szép világba a mami és a csibetestvérük közé.
A kotlósmami tollával betakargatta a csibét, és közben figyelte a többi tojásból hallatszó kopogtatást, csipogást és halk kotyogással bíztatta őket a kikelésre.
Kis idő múlva kipattant egy újabb tojás, és nemsokára kikelt egy újabb kiscsibe, akit aztán még egy és még egy követett. Reggelre, amire a nap felkelt, a kotlósmama alatt húsz sárga, pelyhes, édesen csipogó kiscsibe mocorgott, szárítkozott és pihent a nagy munka után, ami a világra segítette őket.

II. Az első nap a baromfiudvarban

A fészek, ahol a kiscsibék keltek, egy apró házikóban volt a baromfiudvar sarkában. Ajtaján háló volt, amin kileshetett a kiváncsi kiscsibe, és körülnézhetett az udvarban. - Milyen hatalmas udvar…! És mennyi csirke szaladgál benne! És ezek a finom illatok! Vannak kicsi csirkék és egészen nagyok….azok már olyanok mint a mami, talán ők is kotlósmamik? –morfondírozott az elsőként kikelt kiscsibe.
- Hm…az ott nem lehet kotlósmami, mert sok szép színes farktolla van, hatalmas taraja, és olyan furán beszélget, mintha kiabálna…Talán ő lehet a mi papánk…?
- Igen. –felelt a kiscsibének a kotlósmami. - Ő a papa, vagyis a kakas a baromfiudvarban! Majd ha kicsit erősebbek és nagyobbak lesztek, elmegyünk sétálni és megismerhetitek az egész baromfiudvart!
- Én még nem vagyok nagy és erős. Fáradt vagyok és valami baj van…Valami nem jó….- ilyen gondolatok futottak át a kiscsibe ici-pici agyacskáján.

Kis idő múlva megjelent a tyúkudvarban még egy valami, amit a csibe még sosem látott. Nem volt tolla, nem kukorékolt, és szárnya sem volt. Halkan beszélt és kedvesen megsimogatta őket és a mamit.
És megdicsérte a szép pihegombóc kiscsibéket. Valamit hozott is, amit leöntött a kis házikó padlójára.
A valami sárga volt és apró.
- Hű de izgalmas- gondolta a csibe- a mami csipegeti ezt a sárga valamit, akkor biztosan nekem is szabad. És ha sokat csipegetek, elmúlik a baj…és már nem is vagyok éhes. Ebben a tálban vajon mi lehet? A mami beledugja a csőrét…ezt én is kipróbálom!

A kiscsibe a kotlósmamit utánozva lassan rájött, hogy mi az az evés és az ivás.
Mivel ízlett neki nagyon a sárga valami, jól tele is rakta a bögyét.
Ettől fáradt lett és kimerült. Bebújt a mami hatalmas tollszoknyája alá, és álomba szenderedett.
Amikor a hegy mögött elbújt a nap, elcsendesedett a baromfiudvar is.
A nagy tyúkok és kakasok a házukba mentek, a kiscsibék a kotlósmami oltalmazó szárnyai alá. Az asszony, aki az élelmet hozta, gondosan bezárta a kis házak ajtaját, hogy a baromfiudvar lakóinak nyugodalmas éjszakája legyen.

A kiscsibék és a kotlósmami házikójában is csend lett. Elfáradtak az első nap után és békésen bújtak össze anyukájuk védelmező ölelésében. Odakint világított a hold, békák beszélgettek egymással a közeli tó partján és tücskök hegedültek a hatalmas réten, mely fölött néha hangtalan árnyként suhant el egy bagoly, aki vadászni indult az éj leple alatt.