Séta az erdőben
– Jó éjszakát, kisfiam –
mondta anyukája Botinak, miközben megpuszilta az arcát.
– Jó éjszakát – felelte a
kisfiú. Jó alaposan betakarózott, belefúrta az arcát a párnába és már aludt is.
Vagy legalábbis úgy csinált.
Anyukája kiment a szobából, és csendesen betette maga
mögött az ajtót. Boti persze rögtön fülelni kezdett, és hogy jobban halljon és
lásson, fel is ült az ágyban.
Nem kellett sokat várnia
Medve Úrfira, egyszer csak ott termett az ágya mellett.
– Boti, megmutassam neked
az erdőt, ahol lakom? – kérdezte a mackó.
– Igen! Nagyon szeretném
látni! – felelte a kisfiú, és kiugrott az ágyból.
– Akkor indulás! – mondta
a medve, mancson-kézen fogta a kisfiút, és elindultak.
Nagyon sötét volt az utcán, amikor útnak indult a két
barát. A csillagok halványan világítottak, a hold keskeny sarlóként tekintett a
földre.
Boti félt is egy picit, de
erről nem mert Medvének szólni. Összeszorított fogakkal, aprókat lépegetve
haladt mellette az erdő felé.
Nagyon sötét volt, és
félelmetes hangok hallatszottak a sűrű erdőből. Baglyok, denevérek repkedtek
felettük a levegőben, őzikék hívogatták a mamájukat a fák között. A szél is feltámadt,
hűvös lett.
Boti félt és fázott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése