Ezernevű Ijesztő egy kisváros óvodájának kertjében áll. Egyáltalán
nem ijesztő, széles vigyorral köszönti a
járókelőket és bizony a madarak sem félnek tőle.
Lila Tollú Csóka sem fél tőle, aki a bal karján ücsörög
és Zöldfejű Hernyó sem, aki a jobb karján hasal.
Ijesztőt az óvó nénik és a gyerekek készítették.
Kukoricaszár a teste, terítő a ruhája, a sálja egy zsákdarab, a kalapja pedig,
mint minden rendes madárijesztőnek,
természetesen szalmakalap.
Egy dologban nem tudtak megegyezni a gyerekek: mi legyen
Ijesztő neve???
Persze ahány gyerek, annyi ötlet, annyi név hangzott el,
és ízlelgették, próbálgatták, vitatkoztak, nem egyeztek rajta.
Ekkor az óvó néninek támadt egy ötlete:
- Gyerekek, mi lenne, ha Ijesztőnek minden nap más neve
lenne?- kérdezte a gyerekektől.
- Az nagyon jó lesz! Legyen minden nap más neve! -kiabálták
kórusban a gyerekek. Ezernevű Ijesztő pedig csak állt és mosolygott a kalapja
alatt.
Így aztán ahányszor felkel a Napocska, mindannyiszor más
néven köszönti ő is Ijesztőt.
A gyerekek nagyon megszerették Ezernevűt, és ha találkoznak
vele, mindig köszönnek neki.
- Szia, Józsi!-
-Jó reggelt Béla!-
-Viszontlátásra Samu!-
Ezernevű pedig csak
mosolyog és száraz kukorica karjával integet a gyerekeknek. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése